Bélus1952 Hozzászólásai

Azért is egy érdekes film Fernando León de Aranoa alkotása, mert egy háború utáni állapottal prezentálja a háború szörnyűségeit. Nem ölnek meg senki, csak halottakat látunk. Nem csapódnak be rakéták, nincsenek robbanások, de bármerre nézünk, romokat találunk. Egy  kút, mint visszatérő elem, az ország helyzetének megoldatlanságát szimbolizálhatja. A helyiek nem mernek cselekedni, vagy nem akarnak, a NATO jogszabályokra hivatkozva tétlen marad, és akik még tennének valamit, azoknak megkötik a kezét. A zeneválasztás megérdemel egy csillagos ötöst, remek dalokat válogattak össze, egyet nem tudok mondani, ami nem tenne hozzá a film hangulatához. A film kellően hitelesen ábrázolja a háború utáni Balkáni helyzetet, a segélyszervezet dolgozóinak nehéz körülményeit egy igen erős, megrázó, humoros, élvezetes mozi keretein belül, korrekt színészi teljesítménnyel, kiváló zenei betétekkel. Egy érdekes, lebilincselő film, amit már a koncepció okán is érdemes lehet megnézni.

Az "olcsó- de hát akkor is rohadt finom" tipikus esete.
A kissé hosszúra nyúló, de egyébként unalmasnak nem nevezhető felvezetőrészben a forgatókönyv pont úgy rakosgatja a sablonokat, hogy jusson is-maradjon, szépen be is betonozódjanak az elvárt érzelmek, meg ne is, hogy aztán ugyanilyen elvek mentén vezérelve kiszámítható, de pofás kis küzdőjelenetek farvizén evezve eljussunk a fináléig. Ami kiszámítható. Ami giccses. Ami mégis feszült. És  hatásos.
Ami pedig mindezeket mozgatja azok a színészek. Talán a legkevesebb szó Joel Edgertonról esik, pedig bőven megérdemli a dicséretet. A pasi már a Warrior előtt is az egyik titkos, kevésbé ismert kedvencem volt, óriási karizmája van, az egyébként is remek alakításokkal tűzdelt Animal Kingdom-ban konkrétan az ő rövid jelenléte volt szerintem a leghatásosabb. Itt most éppen egy nem éppen pengén megírt kishőst játszik, de mégis, figurája él, és az ember együtt lélegezik vele a harcokban, és szorít neki mint a fene.
Tom Hardy meg egy zseniális elmebeteg, de igazából az ettől gyökeresen eltérő Inception-szerep is baromi jól állt neki. Itt épp a lehengerlő karizmájával hódít, és mi behódolunk.
Na meg ott van Nick Nolte, aki talán a legjobb mindegyikük közül. Hihetetlenül hatásos, szívbemarkoló alakítás.
Mondom én, "olcsó- de hát akkor is rohadt finom"

Kevés a jó krimi. Amit nézve alig kapunk levegőt, annyira ránk ül a feszültség, amit nagyformátumú színészek visznek el a hátukon, aminek olyan alaposan átgondolt és precízen felépített a forgatókönyve, hogy sehol sem lehet belekötni. És főleg, amelyik ügyesen bánik az idővel. A jó krimihez idő kell, és a Fogságban ezt tudja a legjobban. Kimért tempóban, súlyos lépésekkel halad a végkifejlet felé, sosem siet, de soha nem is ereszt a szorításából. Ahogy Hugh Jackman fájdalomtól hisztérikusan, Jake Gyllenhaal pedig hidegfejű eltökéltséggel keresi a két eltűnt kislányt, végig mellettük lépdelünk mi is belélegezve Pennsylvania téli levegőjét és a két férfi mindenre kész elszántságát. A Zodiákus óta nem éltük át ennyire a nyomozókra nehezedő stresszt, és a Hideg nyomon óta nem drukkoltunk ennyire a megoldásért.

Jó kis film nekem tetszett! Az eddigi Dennis Lehane-krimiadaptációkhoz (Titokzatos folyó, Hideg nyomon) képest most kevésbé csavaros a történet, és sokkal szűkebb keresztmetszetét látjuk az alvilágnak. De ezzel az égvilágon semmi baj nincsen, mivel a figurák ugyanolyan összetettek, így ugyanúgy kíváncsian merülünk el büszke, munkásosztálybeli világukban. Noomi Rapace sok mindent átélt nőként csak lassanként mer előbújni a csigaházából, James Gandolfini még utoljára piszkos ügyletekbe kezd a filmvásznon, a konfliktusokat kínosan kerülő, kutyabarát Tom Hardyt pedig mindvégig izgalmas és nyugtalanító érzés figyelni, hogy vajon el fogja-e lepni a fejét a vörös köd. 10/8

Két óra tömény feszültség, ráadásul a gyomorgörcs még azután sem enyhül, hogy lepergett a stáblista, és keresel egy másik filmet a mozicsillagon! :) Így lehetne összefoglalni Denis Villeneuve drogháborús filmjének hatását, amely lerántja a leplet az amerikai-mexikói határvidéken zajló titkos akciókról, bár legalább annyira körömrágós thriller, mint politikai vádirat. Emily Blunt ismét kőkemény, ám az általa alakított FBI-ügynök nem azért lesz erős női karakter, mert felveszi a versenyt a macsó bikákkal, akik számára a cél szentesíti az eszközt, hanem mert még akkor is kitart az elvei mellett, amikor minden épeszű ember bedobta volna a törülközőt. Pokoljárását Roger Deakins szuggesztív operatőri munkája és Jóhann Jóhannsson idegőrlő zenéje teszik végképp felejthetetlenné. Számomra ez10/8

Nagyon jó, átgondolt thriller ez, ami szakmailag nem akar többnek látszani és mutatkozni,mint amire készítették:sallang ,kitérők nélkül beszél el egy sztorit,ahol nem éppen szimpatikus emberek csapnak össze és a könnyű prédáról kiderül,veszélyesebb bárminél.Sikerének titka persze nem csak egyszerűségében rejlik:hanem mert valóban izgalmas és végig "oda bilinccsel" a székhez

Végre nekünk is van egy sorozatgyilkosos thrillerünk, amire bátran lehet büszkének lenni. Profi, nyomasztó atmoszférát teremtő munka, ami nem elégedett meg annyival, hogy a nyomozók és a martfűi rém egy évtizeden át húzódó macska-egér harcát vigye vászonra. Képet kapunk a szocialista Magyarországról is, ahol elfogadott a gyanúsítottak kínzása, ahol mindenkiről jelentések készülnek, és ahol az igazságnál fontosabb a rendszer tévedhetetlenségének hamis mítosza. Bepiszkolódva, meggyötörve, mégis elégedetten keltünk fel a székből. 

Szimpla látvány film. Se több, se kevesebb, annak viszont tökéletes. Én legalábbis jól szórakoztam rajta.
 Az alaptörténet nagyon eltalált volt, akárcsak maguk a szörnyek.  A cselekmény pörgős, logikai bakit nem nélkülöző, viszont annál látványosabb és izgalmasabb. Kikapcsolódásra tökéletes film A Nagy Fal. Lepontozni épp ezért nincs szívem, pedig számomra csak egyszer nézős volt. 10/8*

A gondolat alapvetően érdekes, meg nem egy kutatás is volt már ezzel kapcsolatban, hogy mi lenne ha az agyunkat nagyobb százalékban is tudnánk használni. Besson nem is fukarkodott használni az agyát, jöttek-mentek az akciók és az elképzelhetetlenebbnél elképzelhetetlenebb dolgok. A film gyakorlatilag teljes mértékben Johansson kisasszonyra épül, szinte egyszemélyes show-nak is tekinthető, bár két ismertebb színész is asszisztál neki: Min-sik Choi, illetve Morgan Freeman, azonban míg ők mellékfigurák és szinte bárkivel behelyettesíthetőek lennének, addig Scarlett Johansson nélkül fele ilyen jó sem lenne a film. 

Frenetikus műalkotás. Egy sokrétű érzelmi kavalkád. Megérint, megnevettet, elvarázsol, szívbe markol és sokáig sorolhatnám még a hatásait. Szívre, lélekre és rekeszizomra is nagy hatással van. Magas érzelmi töltetű film, de ezt mesteri igényességgel teszi, ugyanis cseppet sem dagályos. A két főszereplő zseniális játékot mutat be, Ludovico Einaudi, mint mindig most is bámulatosan festi alá zeneileg a jeleneteket. Ez a film minden jellegével, tulajdonságával lenyűgöz. Sokat lehetne még írni, de ez a film egyszerűen magáért beszél. Egy szó, mint száz: Mindenkinek látnia kell kategória. Úgy áll fel előle az ember, hogy egy gyöngyszemet látott. 

A Solace, inkább csak fájóan átlagos film. Pedig az ötlet adta volna magát egy csavaros és feszült thrillerhez és a játékidő első fele még ígéretes is. Kár, hogy később kártyavárként dől össze a cselekmény. Sebaj, a színészek és néhány brutálisabb jelenet élvezhetőbbé teszi a filmet, de ez akkor is egy kihagyott ziccer. (Senkit meg nem bántva ez szigorúan az én véleményem.)

Úgy zseniális, ahogy van! Mesterien megalkotott történet, remekül kezelt feszültség, lenyűgöző karakterek és karakterviszonyok, borzalmasan fekete groteszk humor, ütős történetmesélési stratégiák, lenyűgöző színészi játékok, ütős párbeszédek... vérbeli Tarantino film...... ahogy a Fickótól megszoktuk. Biztos, hogy megmézem még egyszer!

A visszatérő egyszerre lenyűgöző, kifacsaró, katartikus és ellenmondásos élmény, hiszen történetét már sokszor láthattok másfajta csomagolásban ugyanakkor az a minden részletére kiterjedt és mindent a végletekig vizuálissá tévő rendezői koncepció az, ami egyrészt kiemeli az átlagból másrészt a hibáit is tartalmazza. Nem fogja átírni a filmtörténelmet, viszont az ember és a természet harcának megmutatásában egy soha nem látott új szintet képvisel és egy olyan élménnyel képes gazdagítani, amiben nem gyakran lehet része az embernek. 

Clint Eastwood óriási "filmet csinált" az Amerikai mesterlővész minden tekordot megdőnt négy nap alatt 150 millió dollárt kaszírozott. A sikerben nyilván közre játszott a hat oskar jelölés is. Bradley Cooper viszi a hátán a filmet nagyon jól formálta meg Chris Kyle figuráját egyáltalán nem probált belőle valami nagymenő fazont csinálni. Eastwood pedig még mindig nagyon ért a háborús ábrázoláshoz remek felvételeket látunk, amihez hangulatos zenét szereztek. Az amerikai mesterlövész remek háborús alkotás leköti a nézőt az akciók pedig egyenesen kíválóak a 8.6 értékelésnél sokkal jobbnak tartom.

Aki történelmi hitelt és drámai sorszerűséget vár, az nem tud mit kezdeni a misztikummal, aki misztikus thrillert vár, az utálni fogja a feloldás nélküliséget és a végső “rinyálást”… Aki viszont befogadóképes a különlegességekre, aki nyitott és érdeklődő, az viszont élvezni fogja e filmet. Az olykor kifejezetten látványos csatajeleneteken kívül fantasztikus arcokat láthatunk, igazi orosz sármot, végtelen kék tekinteteket a mélyen barázdált arcokban, s amikor megjelenik a Fehér tigris, Wagner muzsikája szól. Nekem nagyon tetszett, én 10*-al " jutalmaztam, (de ez szigorúan csak az én véleményem..... pont)