Terrence Malick egy Hitlert megtagadó egyszerű katolikus parasztemberre tekintve tudja a legartikuláltabban és legszebben megfogalmazni mindazt, ami a mai napig nem hagyja nyugodni. „Hogyan ismerhetném azt, amit nem éltem meg? Egy nap majd lesz bátorságom, majd megkockáztatom. Egy nap megmutatom nekik az igazi Krisztust” – mondja egy cinikus templomfestő Terrence Malick legújabb mesterművének egyik elillanó, mégis málhásan visszhangzó kulcsjelentében. A festő kizárólag örömteli biblikus jeleneteket fest a megindítóan gyönyörű osztrák hegyekben búvó Radegund kis templomának mennyezetére, hogy a falu hívei mindig valami boldogságtól ordító, ugyanakkor igaztalan dolgot láthassanak, mikor imáikkal a mennyek felé fordulnak. Ez az „egy nap” pedig Malick számára elérkezett. Közel tíz évvel Az élet fája után megkezdett költői-esszéisztikus, improvizatív, avantgárdban gyökerező önéletrajzi trilógiája után a remeteszerző úgymond visszatért a kézzelfoghatóbb lineáris narratíva formájához, de csak úgymond. Az A Hidden Life Malick legnehezebb, legfontosabb és egyik legjobb filmjeként sokat vár el a nézőjétől, de annál jóval többet ad.Malick a nácizmusnak nemet mondó hajthatatlan osztrák szolgálatmegtagadó, Franz Jägerstätter (August Diehl) igaz történetében az életművét meghatározó istenkeresés motívumait, valamint egyéni stílusának mérföldekről felismerhető jegyeit a szintén kizárólag rá jellemző meditatív, spirituális, elmélkedő megközelítésben foglalja össze. Ahogy a világháborús bombázók zaja 1939-ben megtöri a paradicsomi Radegundot körbeölelő kristálytiszta csendet, az annak a mindenkori Édennek a beszennyezése, melyet Malick korábbi műveiben is összeszorult szívvel volt kénytelen imádni és elbúcsúztatni. Ahogy Jägerstätter aggodalomtól izzó tekintettel kémleli az eget a világégés első jeleit fürkészve, úgy nézte a háború elől a malinézek oltalmazó békéjébe menekült Witt közlegény is az érte érkező hadihajót Az őrület határán elején. Pocahontas ugyanígy kémlelte Az új világ kezdetén a sértetlen szent földjére lépő hódító angol telepeseket. Az igazi világvége Malick filmjeiben a territoriális, amorális, gyáva és önző emberi szörnyek cselekedete, mely történeteiben egyszerre pusztítja a szereplők kül- és belvilágát. Az A Hidden Life esetében a nácizmus ideológiája Jägerstätter és felesége, Fani (Valerie Pachner) szerelmét is veszélyezteti. Kapcsolatuk sérthetetlen és örök, ugyanakkor a feleségétől és gyermekeitől elragadott férfi börtönéveinek lassú múlásával szerelmük emlékekben élő, emlékekből táplálkozó szerelemmé, a soha viszont nem látás kapcsolatává válik. Ez könnyedén párhuzamba állítható a To the Wonder, a Knight of Cups és a Daltól dalig főszereplőinek emléktöredékekre épülő szerelem és önkeresés-történeteivel.Malick filmje egy hitében megtörhetetlen ember hitválsága, egy istenét félő, de istenét vesztett ember istenkeresése a halál torkában. Malick Jägerstätter karakterén keresztül vizsgálja, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki mindent – hangsúlyosan, mindent – félredobjon annak érdekében, hogy hitvallása, nézete, önazonossága ne váljon hiábavalóvá. Jägerstätter atipikus háborús hős egy atipikus háborús filmben. Még csak hősnek sem feltétlenül nevezhető, hollywoodi értelemben biztosan nem. Nem tettei beszélnek helyette, hanem döntései. Nem forradalmár, nem veri mellkasát büszkén, tette nem politikailag motivált. Nem a második világháborúval, nem kizárólag a nácikkal és Hitlerrel van baja, hanem minden háborúval és minden kirekesztő, uszító, agymosó, értelmetlen és erőszakos tettel (ennélfogva Jägerstätter története aktuálisabb nem is lehetne). Nem hirdet igét, nem prédikál, beszélni is alig beszél. Csak kiáll hite mellett. Jägerstätter közel sem túlbuzgó hívő vagy vallási fanatikus: pontosan annyira katolikus, amennyire a náciknak lefekvő közösségének tagjai. Akik felett soha nem ítélkezik. Tettének ereje tükörként szembesíti a falusiakat meghunyászkodásukkal.Malick mindemellett kitűnően ellentétezi Jägerstätter karakterét azokkal, akik némán egyetértenek vele, de mégsem tudnak kiállni mellette. Radegund papja (Tobias Moretti) támogatja ugyan a meggyötört, megvetett, kitagadott férfit, de csak egy bizonyos pontig. Ameddig biztonságos. Jägerstätter egy püspökkel (Michael Nyqvist) is találkozik, aki közli vele, hogy nincs értelme az ellenállásának és azt tanácsolja, hogy esküdjön fel Hitlerre, mondja ki, amit ki kell mondani, de közben higgyen továbbra is az ellenkezőjében. Ennyit arról, hogy mit gondol Malick az egyházról. Malick azonban nem adja ennyire könnyen álláspontját. Hihetetlen súlya van annak a jelenetnek, melyben a Jägerstättert halálra ítélő bíró (Bruno Ganz) beleül abba a székbe, amiben azelőtt a halálsorra küldött férfi ült. Elképesztő az a töredékpillanat, amikor a Jägerstätterre folyamatosan üvöltöző börtönőr egyszer csak elhallgat. Malick ott is keresi a humánumot, ahol az nem létezett. Ahogy az egyik falusi mondja: „Jobb elszenvedni az igazságtalanságot, mint előidézni azt”. Jägerstätter pedig