Keanu Reeves személyisége vonzza a sci-fi zsánerét, és most a műfaj egyik ikonikus alakját, Klaatut alakítja, és sikerrel formálja a maga képére. Míg Robert Wise 1951-ben készült eredetijében Klaatu kedves, galamblelkű úriemberként lépett ki repülő csészealja bádogajtaján, addig a Scott Derrickson által levezényelt újrázásban hűvös, barátságtalan és titokzatos figurának tetszik – aki ráadásul hasonló gubóban születik meg egy New York-i kórház műtőasztalán, mint a Mátrix tenyésztett embriói. Klaatu ezúttal egy diszkólabdára emlékeztető gázgömbben érkezik meg a Central Park kellős közepére, hogy a légkör atmoszférájához alkalmazkodva, emberi testbe születve kezdje meg életmentő küldetését – melynek célja, miként az eredetiben, a Föld megóvása a kártékony emberi fajtól. Ámde már nem az atomfegyverek fenyegetik bolygónk létét, hanem a felelőtlen, környezetszennyező életmód, ám debilizálódott vezetőink – élükön a poroszos hevületű Kathy Batesszel, aki az Egyesült Államok védelmi miniszterét hozza tanár nénis kiskosztümben – nem hajlandóak ezzel számot vetni, mi több, még a Klaatu indítványozta nemzetközi találkozónak is útját állják. A végtelenül magabiztos földönkívüli azonban nem kérlel sokáig: miután megbizonyosodott a faj korlátoltságáról, rögvest beindítja a kiirtását eszközlő folyamatot, s az emberiség – illetve a néző – csupán egy özvegy biológusba, Helenbe (no meg fiába, a konok, fekete bőrű Jacobba) vetheti minden reményét. Helen puszta együttérzésből – netán vonzalomból – Klaatu mellé szegődött – s így még maradt némi ideje, hogy jobb belátásra bírja. (eszközei: Bach, egy Nobel-díjas John Cleese és természetesen a szeretet).
Нет комментариев